1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

Rólunk

VivaPalazzo Zrt.

A cég alapítása 1993-ban történt, 2016. július 1-től működik részvénytársaságként, jogutódjaként  a VivaPalazzo Kft.-nek.

A VivaPalazzo Zrt. a magyarországi építőipari szektor dinamikusan fejlődő résztvevője. Fő tevékenységünk az építőipari kivitelezés, valamint az ezzel összefüggő szak- és szerelőipari tevékenység. Tevékenységi körünk kiterjed a projektek előkészítésétől a tervezésen át a munkák kivitelezésére. Folyamatosan egyre több és nagyobb volumenű projekt kivitelezését valósítottuk meg, mint generálkivitelező, az ország egész területén. Több mint 300 főt felvonultató alvállalkozói rendszerrel mindennemű kivitelezési feladatot kiemelt minőségben tudunk biztosítani partnereink számára. Referencialistánkat megtekintve látható, hogy tevékenységünk a magasépítés minden területére kiterjed.

A kor követelményei, a gazdaságos irányíthatóság igénye, a feladatokhoz és kihívásokhoz rugalmasan alkalmazkodó cég meglétének szükségessége kiemelt fontosságú napjainkban.

A vállalkozás célja, egy olyan rugalmas, piac érzékeny szervezet működtetése, mely a piaci pozícióját megőrizve, megerősítve, maximálisan kiszolgálja a megrendelők igényeit.

A cég a tevékenységében az egészséges, környezetbarát életmódot képviseli, hirdeti. A beszállítóikat és ezáltal a termékpalettájukon szereplő alapanyagokat és félkész termékeiket beszállító cégeket magas minőségi követelmények szerint választják ki. A minőségbiztosítási mércéje minden munkatársat kötelez, ezért a cég nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakembereik naprakész ismeretekkel rendelkezzenek.

Hírek

Ünnepélyes keretek közt felkerült a bokréta a Pécsváradi Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola projekt legmagasabb pontjára

2022. március 30.
Ünnepélyes keretek közt felkerült a bokréta a Pécsváradi Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola projekt legmagasabb pontjára. A köszöntők után az utolsó szög is beverésre került , majd a bokrétát Hargitai János országgyűlési képviselő és Kis-Simon Gábor a VivaPalazzo Zrt vezérigazgató helyettese helyezte el. Örömünkre szolgál, hogy megvalósíthatjuk ezt a projektet, melynek köszönhetően 370 diák tanulási környezete válik modernebbé. 
Köszönjük mindenkinek az eddigi munkáját! Így tovább!

A mai napon felkerült a bokréta a Baranya Megyei Kormányhivatal új irodaépületének legmagasabb pontjára

2022. március 12.
A mai napon felkerült a bokréta a Baranya Megyei Kormányhivatal új irodaépületének legmagasabb pontjára

A Bokrétaünnep egészen a 14. századig nyúlik vissza. A hagyományok szerint az épület legmagasabb pontjára koszorút helyeznek el és köszönetet mondanak egyrészt az építésznek és a tulajdonosnak, másrészt Isten áldását kérik a házra.
“A Baranya Megyei Kormányhivatal irodaépületének építése projekt” is elérte legmagasabb pontját így a tegnapi napon ünnepélyes keretek közt köszöntük meg az eddigi munkát. Az 1848/49. évi Forradalom és Szabadságharc Emléknapja után nagy erőkkel kezdünk bele a befejező szakipari munkák elvégzésébe.
Kis-Simon Gábor a VivaPalazzo Zrt vezérigazgató helyettese és Lukáts István állami főépítész úr a koszorút elhelyezte és az utolsó szög is beverésre került így már csak a pohár ürítése maradt és annak ledobása. A hagyományok szerint ha a pohár összetörik minden jól fog alakulni, de ha épen marad, az rossz előjelnek számít. Összetört… 

"TRADÍCIÓ, INNOVÁCIÓ, KOOPERÁCIÓ"

2022. február 28.

Örömmel szeretnénk beszámolni a múlt héten megrendezésre kerülő Pollack Expo szakmai kiállításról, melyen a VivaPalazzo Zrt. is képviselte magát. A rendezvény immár 15. alkalommal került megrendezésre, melyen közel 120 építőiparral, gépészettel, épületvillamossággal vagy informatikával foglalkozó cég vett részt. A pécsi műszaki felsőoktatás bemutatását szolgáló rendezvény évtizedes hagyományokkal rendelkezik, mely évről évre új elemekkel bővül, és immár nemcsak az egyetemi közeg, hanem jóval szélesebb közönség számára is vonzó program. A standunkat ellátogató diákok, érdeklődők betekintést nyerhettek az aktuális projektjeinkbe, emellett lehetőséget biztosítottunk a végzős hallgatóknak megpályázni két nyitott pozíciót.