Generálkivitelező:

VivaPalazzo Zrt.

A kivitelezés főmérnöke:

Kis-Simon Gábor vezérigazgató-helyettes

Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium energetikai fejlesztése

Pécs, Széchenyi tér 11. hrsz.18370. cím alatt lévő Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma gimnáziumi épületszárny energetikai fejlesztésénél a tervezett munka elsősorban az 1935-ben épült részeket, annak nyílászáróit és homlokzatait érintette. Az épület fenntartójának igénye egyrészt az általános állagmegóvás, valamint az épület energiafelhasználásának csökkentése és a mai kor elvárásait megközelítő hőkomfort megteremtése volt. A tervezés program része volt a határoló szerkezetek korszerűsítése, valamint a napelemes rendszer elhelyezése a tetőfelületeken. Hőszigetelést kapott a lapostető, a padlásfödém, illetve az udvar felőli homlokzat is. Új PVC vízszigetelés készült a lapostetőn. Az utcai homlokzaton pedig a műkő lábazat megtisztításra került, felette elhelyezkedő 1 méteres sávban a WTA rendszer előírásainak megfelelő szárítóvakolatot kellett készíteni. A homlokzat teljes felületéről el kellett távolítani a korábbi festékrétegeket majd a korábban felújított Széchenyi tér felőli homlokzathoz hasonló simított felületképzéssel ellátni. A Janus Pannonius utcai részen a megrendelő kérésére a meglévő kapcsolt gerébtokos nyílászárók külső szárnya eltávolításra került, ennek helyére új nyílászáró került beépítésre, melyet a meglévő nyílászárókkal azonos osztásban kellett kialakítani. A többi homlokzati részeken új korszerű, fa szerkezetű ablakok kerültek beépítésre, az energetikai számítások függvényében 3 rétegű üvegezéssel ellátva. Végül a homlokzaton lévő szellőzőrácsok, ablakrácsok, védőcsövek valamint zászlótartó rúd felújításra kerültek.

Főbb mennyiségek:

  • 215db fa szerkezetű nyílászáró csere
  • 715m2 padlásfödém hőszigetelése
  • 985m2 lapostető hő- és vízszigetelése
  • 1374m2 homlokzati hőszigetelés készítése